Gábor Lili
Pszichológus
Bemutatjuk Gábor Lili pszichológus kolléganőnket.
Pszichológusként Lili utja az ELTE pszichológia alapképzésén indult, majd a BME mesterszakán folytatódott munka-és szervezetpszichológia szakirányon, jelenleg pedig szexuálpszichológiai szakpszichológus jelöltként képezi magát..
Fontos számára, hogy a hozzá fordulók elfogadó, biztonságos közegben találkozzanak saját történetükkel és erőforrásaikkal. Ebben segít a dr. Buda László nevéhez fűződő ultrarövid terápia, amelynek eszköztárát szintén elsajátította: megtapasztalta, hogy sokszor nem évek, hanem néhány hiteles találkozás is képes elindítani a változást. Pszichológusként abban hisz, hogy mindannyiunkban ott rejlik az erő, a rugalmasság és a növekedés lehetősége – még akkor is, amikor épp a legnehezebb időszakokat éljük.
Már egyetemi évei alatt keresett a lehetőséget, hogy minél több oldalról megismerje a segítő munka világát. Önkéntesként dolgozott a Bátor Táborban, ahol a gyerekek bátorsága és kitartása példaértékű volt számára; részt vett a KórházSuli programban, ahol beteg gyermekek tanulását támogatta; valamint az ELTE Babalaborában is tapasztalatokat szerzett, ahol a korai kötődés és fejlődés csodáját láthatta közelről.
Szakmai szemléletét egyszerre határozza meg Irvin D. Yalom egzisztenciális pszichoterápiás gondolkodása és a pozitív pszichológia szemléletmódja. Lili Yalom nyomán úgy gondolja, hogy a hiteles, empatikus és elfogadó kapcsolódás a terápiás munka legfontosabb eleme, hiszen ebben a közegben válik lehetővé, hogy a kliens biztonságban találkozzon saját nehézségeivel és belső erőforrásaival. A pozitív pszichológia megközelítése pedig abban erősíti, hogy a problémák feldolgozása mellett a személyiség erősségeire, a kiteljesedésre és az örömteli, értelmes élet lehetőségeire is lehessen fókuszálni.
Hisz benne, hogy a pszichológiai munka nem csupán a tünetek enyhítéséről szól, hanem arról is, hogy a kliens megtapasztalja a növekedés, a rugalmasság és az önazonosság élményét. Ebben az értelemben számára a terápiás kapcsolat egy közös felfedezőút, ahol a múlt feldolgozása mellett teret kap a jelen és a jövő tudatos alakítása is.
Tapasztalatai és képzései alapján, az alábbiakban tud segíteni a hozzá fordulók számára:
párkapcsolati konfliktusok és kommunikációs nehézségek feldolgozásában,
stressz és alkalmazkodási nehézségek kezelésében,
pszichológiai jóllét és az erőforrások megerősítésében, a pozitív pszichológia szemléletében
élethelyzetek és krízisek feldolgozásában, például válás, szakítás, életközepi válság vagy gyermekvállalással kapcsolatos változások esetén,
érzelmi szabályozás és a belső egyensúly kialakításában,
önértékelési és önbizalom-problémák, önelfogadás és önszeretet fejlesztésében,
önismeret mélyítésében, belső erőforrások feltárásában és énhatékonyság erősítésében,
életcélok, értékek tisztázásában, tudatos életvezetés és harmonikus mindennapok kialakításában,
kreativitás és önmegvalósítás támogatásában, a személyes fejlődés elősegítésében,
párkapcsolati konfliktusok és kommunikációs nehézségek feldolgozásában
„Az ember számára a legfontosabb élmény a kapcsolódás másokhoz – minden fájdalmunk gyökere a kapcsolat hiánya, és minden gyógyulásunk forrása a kapcsolat.” (Irvin D. Yalom)