Fraud Blocker

Oszteoporózis

Az oszteoporózis a csontok anyagának kóros mértékű megkevesbedése úgy, hogy a maradék csontállomány szerkezete és eloszlása a testben szabályos marad. Az oszteoporotikus csontok meggyengülnek, ami miatt korábban még könnyen elviselt terhelések hatására is eltörhetnek.

Első jele egy kisebb baleset miatti csonttörés lehet, leggyakrabban a gerinc, a combnyak, a medence és a csukló csontjai törnek el. Előrehaladott formájában már egy lehajolás, kisebb tárgy felemelése, köhögés is csonttöréshez vezethet. Súlyos esetben a csigolyák a test súlyától összeroppanhatnak, ami görnyedéshez és a testmagaság csökkenéséhez vezet.

Az oszteoporózis gyakran kísér bizonyos hormonális betegségeket, állapotokat (pl. menopauza), illetve egyes gyógyszerek mellékhatása is lehet (pl. szteroidok közepes vagy nagy dózisban hosszú időn keresztül).

Bár sokan úgy tekintenek a csontritkulásra mint női betegségre, jelentős számú férfit is utolér. Magas azon egyének száma is, akik még nem oszteoporotikusak, csontsűrűségük azonban már kisebb. Általánosságban elmondható, hogy az oszteoporózis hatékony kezelése sok esetben nem könnyű, viszont sohasem túl késő, illetve sohasem túl korai az oszteoporózis elleni intézkedéseket elkezdeni.

Szakorvosok

Dr. Zdrazkova Sznyeska

magánrendelés

Rendelési napok:

Kedd 08.30-12.30

 

Minden rendelésünkre előjegyzés szükséges!

Bejelentkezés magánrendelésre

Szűrés-emlékeztető a postaládájába

Havonta egy levél a HT Medical Centertől: mikor melyik szűrővizsgálat esedékes 30, 40 és 50 felett, és mi újság a rendelőben. Bármikor leiratkozhat.

Egészségügyi adatot nem használunk fel a levelekhez, és a címét nem adjuk tovább.

RECEPT felírásra van szüksége?

Gyors reakcióidővel segítünk, bármilyen kérdése van.