Fraud Blocker

Dr. Dudics Vince

Ortopéd - traumatológus szakorvos

Bemutatjuk Dr. Dudics Vince ortopéd-traumatológus szakorvosunkat.

Dudics doktor már kiskorában nagyon érdeklődött a természet iránt, egyik kedvenc tantárgya a biológia volt. Általános iskola után a Beregszászi Egészségügyi Szakközépiskolába nyert felvételt, melyet 2007-ben fejezett be és ápolóként munkába állt egy ottani megyei kórházban. Ennek köszönhetően az egyetemi évei alatt, mint szakápoló, már aktívan részt tudott venni a gyógyító munkában. Ez ösztönözte később arra, hogy folytassa tanulmányait és orvos legyen. Az Ungvári Nemzeti Tudományegyetemen végezte orvosi tanulmányait, általános orvosi diplomáját 2013-ban szerezte (summa cum laude) meg.

Orvosi diplomavédése 2014-ben, a Semmelweis Egyetemen történt, majd ortopéd- traumatológiai szakvizsgát tett 2020-ban. Rezidensi évei alatt a baleseti sebészet mellett háziorvosi ügyeletben is praktizált több éven keresztül. Jelenleg SE Traumatológiai Klinikáján vesz részt a baleseti sebészeti ügyeletben,valamint a Zuglói Egészségügyi Szolgálat Ortopédiai szakrendelésén dolgozik.

„Szeretettel várom 18 éven felüli pácienseimet a legkülönfélébb ortopédiai elváltozások szűrésével, kezelésével kapcsolatban. Ortopédiai rendelésemen főleg a nagyízületi (csípő, térd) kopásos megbetegedések, befagyott váll syndroma, ízületi fájdalmak, ízületi gyulladásos betegségek, tenisz- és golfkönyök, ínak betegségei, sarkantyú, bütyök, lúdtalp, gerincbántalmak konzervatív (nem műtéti) kezelésére, poszttraumás sérültek ellátására fektetek nagy hangsúlyt, a prevenció mellett. Ezenkívűl rendelésemen lehetőség van minimálinvazív (műtéti) beavatkozásra is, mint pl. ízületek hyaluronsavas feltöltésére, lokális szteroid injectiók beadására, térdízületi punctió, kollagén injeciós terápiára. Természetesen a konzervatív kezelés nem mindig megoldás a problémára, ilyenkor a műtéti beavatkozás nem elkerülhető. Fontosnak tartom a betegek panaszainak részletes elemzését, szükség szerint kiegészítő vizsgálatok elvégzését, társszakmák bevonását, a páciens érdekeinek legmegfelelőbb terápiás terv kidolgozását, valamint az utókezelést is.

Várom rendelésemen annak érdekében, hogy minél előbb visszatérhessen a fájdalommentes életbe és újra élvezhesse mozgása szabadságát!”

Tanulmányok :
– 2020 – Ortopédia és traumatológia szakvizsga, Semmelweisz Egyetem
– 2013 – Ungvári Nemzeti Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar
– 2007- Beregszászi Egészségügyi Szakközépiskola, ápoló (felcser)

Tagságok:
– Magyar Orvosi Kamara
– Magyar Traumatológus Társaság

Beszélt nyelvek: magyar, ukrán, orosz

16 év felett vállal pácienseket, a HT Medical Centerben magánrendelést vezet. 

IDŐPONT FOGLALÁS - MAGÁNRENDELÉSRE